NowaSeyaki:
- A fiaim válaszoltak. – Csuda vigye el!
- Rendben! – mosolyodok el kedvesen. – Legyen, ahogy szeretné. Óh, és a megfejtésem! Amire ön gondolt, drága Elin, az a titok! – kacsintok rá, majd engedelmesen elsétálok. Hira engedelmesen jön, amikor hívatom. Nem iszok belőle, csupán társaságra vágyok. Másnap alig megy le a nap, máris talpon vagyok. Ma mindenképpen becserkészem őt!Épphogy kilépek az ajtón, amikor a két fiával találom szembe magam.
- Mit akar anyutól?
- Miért zaklatja? – támadnak nekem azonnal.
- Meghívtam a klánunkhoz vendégségbe, mert elbűvölte a mesteremet a könyv, amit írt. Nehezen adom fel, főleg ha ilyen kincset rejt valaki természete.
- Anya nem játékszer! Ne szórakozzon vele! – vicsorog a Kase nevű, szemét villogtatva.
- Már elnézést! – ráncolom össze a szemöldököm. – Soha nem tekintettem játékszernek! Becsülöm az elméjét! – enyhén sértőnek érzem a vádaskodásukat.
- Csak ki akarják használni őt! – morogja a másik is. Kelletlenül sóhajtok fel.
- Nem kihasználni akarjuk! A mesterem valóban rajong az önök... anyukájáért! – És én is! Méltatlankodó kölykök! – Egyszerűen csodálatos, amit elért és leírt abban a könyvben! – nem tehetek róla, de a hangomból csak úgy süt a csodálat. Látom az arcukon a meglepetést. De nincs mit tenni. Tényleg rajongok Elin eszéért...is. Meg a formás fenekéért! Jó, hát nincs mit tagadni ezen.
- Anya nagyon okos! Ezért sokan ki akarják őt használni.
- A klánom otthonában nagyon sok könyv és tekercs van. Mindenféle témában. Mesterem csupán beszélgetni szeretne vele.
- Nem tetszik ez nekem bátyuskám! Anyu...
- Nekem se. Miért nem a mestered jött el Anyához?
- Óh...hát...nos...vehetjük ezt amolyan büntetésnek is. Kissé felrobbantottam a labort, ahol dolgoztam.– Vigyorgok rájuk kínosan. Van némi igazság alapja a dolognak. Csakhogy a labor az enyém volt, nem a mesteremé.
- Hogy tudtad felrobbantani?
- Hát... ez hosszú és unalmas dolog. A lényeg az, hogy elszámoltam egy egyenletet...– Ekkor tűnik fel elégedett pillantásuk.– Ááh! Szép kis terelés! Le sem tagadhatjátok, hogy róka az anyukátok!– rázom meg nevetve a fejem.
- Túl korán rájött, Kase!
- Sajnos igen, Aris.
- Pedig majdnem sikerült!– biggyeszti le a száját Aris.
- Ejnye-ejnye! Nem szabad ám az idősekkel így tréfálkozni!–kuncogom el magam.
- Miért? Nem is néz ki olyan öregnek!– billenti oldalra a fejét Kase.
- Jövő hónapban leszek 999 éves!– vigyorgok megnyúlt arcukon.– Nos?
- Nem csoda, hogy ilyen hamar rájött akkor.
- Hát nem. De ha bántja az anyukánkat...
- Élve fogjuk felfalni!– szavaikat bár mosolyogva mondják ki, mégis érzem, hogy valóban megtennék.
- Ismétlem, nem áll szándékomban sem bántani, sem kihasználni.– Persze arról a két csókocskáról mélyen hallgatok. Meg arról, hogy ez bizony nem hagy hidegen.
- Tartsa magát távol tőle, kérem! Anyunak van elég gondja!– morogja a Kase nevű. Ezek után se szó, se beszéd, távoznak. Elin vajon a könyvtárban van? Elsétálok és alaposan körbejárom, de rá kell jönnöm, hogy nincs ott. Ez egy kissé lehangol, ám Hiraengedelmes viselkedése kárpótol kicsit. Kora délelőtt lehet, bár nem vagyok benne biztos, amikor arra eszmélek, hogy valaki meredten figyel engem. Ösztönösen fel kellett volna ébrednem, ha valaki belép a szobámba, mégsem tettem. Megnyugszom, ahogy az illatot megérzem.
- Elin úr! Minek köszönhe...
- Seyaki úr! Elfogadom a mestere meghívását!– vág a szavamba, remegő hangon. Mint, aki fél valamitől.
- Megkérdezhetem, hogy miért gondolta meg magát?– ülök fel, miközben Hira próbál a legkisebbre összegömbölyödni mellettem.
- Nem óhajtom megmagyarázni. Csak... csak mielőbb indulni szeretnék!
- Óh! Hova ez a nagy sietség?– állok fel az ágyból, és nem tudom nem észrevenni, hogy elpirul kissé.
- Ha már megyünk, menjünk mihamarabb.
- Rendben! Akkor tisztázom a részleteket az őrgróffal és kegyes hitvesével.– nyúlok a ruhám után azonnal.– Hira, maradj még, kérlek!– nyomok puszit az arcára. Megkedveltem. Lehet, elkérem őt René úrtól és hazaviszem.
- René már tud róla...– motyogja pirosló fülekkel.Áthatóan nézek rá, hogy folytassa.– Russel nem engedne el olyan könnyen.
- Keressük fel!– indulok meg kifelé. Tétován követ, majd mellettem lépked lehajtott fejjel. Nem mosolyog. Ez az! Ez volt a furcsa! Russel őrgrófra az irodájában találunk.
- Elin! Seyaki úr! Mi a baj? Zaklatott?
- Nem.– siet hozzá, majd arcát az övéhez dörgöli, amin a gróf úr csak kuncog.– Nem zaklatott. Tárgyalni jött hozzád.
- Tárgyalni? Mi okból?– néz rám hidegen.
- Elfogadtam a meghívását. El szeretnék… el akarok menni vele.
- Na, de Elin! Esküszöm, bárkivel elengedlek, de egy Seyaki... Mivel zsarolja a fiam?– áll fel és hirtelen van az arcomban. De a Mesterhez képest túl lassú.
- Nos...Elin engem is meglepett– vallom meg őszintén.– Azért jöttem, hogy halljam a feltételeit, amikkel elengedi őt velem.
- A feltételeimet? René tudja?
- Igen. Tudja.– Nagyot sóhajtva ül vissza és húzza maga mellé Elint.
- Biztos ezt akarod? Tényleg el akarsz menni vele?
- Igen, Apa!– még én is kihallom a hangjából a hízelgést.
- Hát jó!– sóhajt nagyot, de látom rajta, hogy nem tetszik neki a dolog.– Elinnek vannak saját testőrei, akik elkísérik az úton és vigyáznak rá a klánod házában! Ha haza akar jönni, azonnal elengeditek. Naponta levelet váltunk, hogy tudjam, biztonságban van!
- Nem teljesíthetetlenek a kérései, gróf úr.
- Elin a legidősebb és leggyengédebb fiam! Ha akár csak egy haja szála is meggörbül... inváziótindítok a Seyaki klán ellen, királyi engedéllyel!– villantja fel vörös szemeit.
- Megértettem. Óhajt még valamit?– a hangom nyugodt és magabiztos.– Lenne egy kérésem.
- Hallgatom.
- A nekem kirendelt véradóról lenne szó.
- Talán bántotta? René nem lesz boldog! Számára a véradók...
- Semmi ilyesmi!– tiltakozok azonnal.– Magammal szeretném vinni. Igazán megkedveltem őt.
- Róluk René dönt, mint hitves.
- Miről döntök én?– lép be hűvös arccal az ajtón az említett.
- Hiráról van szó. Üdvözlöm René úr!– hajolok meg tisztelettudóan.
- A véradó?
- Igen. Magammal vinném őt az útra.
- Ha beleegyezik, mehet.– bólint rá.
- Köszönöm. Akkor kérem, jelezzék, ha a hajó útnak indulhat. Addig is...
- A Pajkos útra készen áll, csak ránk vár!– nyilván kiül a teljes döbbenet az arcomra, mert pirulva folytatja.–Pajkos mindig útra készen áll.
- Értem. Akkor megyek és összekészülök...
- Maximum három hónap. Elin ennyit lehet távol Zillától. Adja a szavát Seyaki, hogy három hónap leteltével Elint visszaengedi!– néz rám áthatóan René úr.
- A szavamat adom önnek!
- Nekem az nem elég! Írásban legyen kedves ezt megtenni, és klánja pecsétjével hitelesíteni!– mosolyog rám úgy, mint vadász a prédára.
- Természetesen! Ahogy óhajtja kegyelmes hitves!– hajolok meg tisztelettudóan. A folyosón csatlakozik hozzám Elin is. Az illata körbe leng, mint egy jóféle parfüm. Vegyük a vérét! Biztosan ízletes is, nem csak jó illatú! Nem, azzal csak kárt okoznánk...de egy csókocska... az talán belefér még.
A következő fordulónál hirtelen kapom a karomba és nyomom ajkamat az övére. Döbbent kis kiáltását kihasználva nyomom nyelvemet a szájába. Az íze... az illata... vámpírom teljesen bezsong tőle. Akarjuk! Nagyon, de nagyon. Ennek a nagyon is kellemes tevékenységnek egy éles csattanás és a bal arcom zsibbadása vet véget. Meglepetten eresztem el a kis rókát.
- Sa...sajnálom!– dadogja, majd hirtelen alakot váltva eliszkol. Döbbenet. Felpofozott! Engem! Egy vámpírt! Egy Seyakit! A nevetés megállíthatatlanul tör fel belőlem, és véresre nevetem magam. Ajtóm előtt az a vámpír várakozik, aki véradómat kíséri mindig.
- Üdv, és viszlát!– kuncogom neki.
- Utasítottak, hogy Hirát kísérjem vissza a szállására, hogy összepakolja aholmiját, mert távozik Zillából önnel együtt.
- Igen, ez így igaz!– bólogatok neki.
- Vigyázzon rá, kérem! Hira jó fiú és engedelmes.
- Tudom. Ezért viszem magammal!
- Köszönöm.– hajt fejet.
- Talán...esetleg valamiféle érzelmeket táplál irányába?
- Barátságot. A hitvesem vérmesen féltékeny teremtés.– vigyorodik el büszkén.– Ő is kedveli Hirát.
- Értem. Ígérem, hogy jól bánok vele.
- Köszönöm, nekem elég ennyi.– Ekkor lép ki Hira az ajtón. Az arca enyhén piroslik a zavartól.
- Seyaki úr! Köszönöm, hogy megtisztel!– hajt ő is fejet, kissé oldalra billentve azt, felkínálva a nyakát. Puha puszit nyomok neki rá, mire még inkább elpirul.
- Siess a pakolással, csak azt hozd, ami nagyon kell, vagy nagyon fontos. Minden mást megkaphatsz tőlem odahaza.– simogatom meg arcélét. Miután távozik én is nekilátok a pakolásnak, és a ládáimba hamar visszakerülnek a dolgaim. Kivéve azt a kis könyvet, amit Elinnek szánok. Alapvető matematikai egyenletek vannak benne. Lesz, ami lefoglalja az úton. Csomagolás után, ahogy René úr kérte írásba foglalom Elin vendégeskedését. A tükröm enyhén felmelegszik, ezért megharapva ujjamat cseppentem rá véremet.
- Hogy haladsz Nowa?– támad le rögtön a mesterem.
- Az esti apállyal indulunk haza!– vigyorgok elégedetten. Nagy csattanással törik el valami.
- Sikerült? Tényleg? Eljön? Nowa! Ugye ez nem a vicceid egyike?
- Nem, Mesterem. Elin úrfi velem együtt érkezik egy hónap múlva.
- Nem! Még meggondolja magát! Elrendezek mindent! Váltott lovakat, vámpíroknak megfelelő kocsit, ételt és szállást! Sőt ismerek egy mágust, aki képes portált nyitni közepes távolságokra... elintézem ezt is! Ne vesztegesd az időt! Siess vele ide!– Még a tükrön keresztül is érzem izgatottságát. Madárka halála óta nem volt ilyen. A kapcsolat megszakad, én pedig tovább folytatom a nyilatkozat megírását. A végén szépen alákanyarítom a nevem, és a klán pecsétjével hitelesítem. Ezután egy szolgálóval elküldöm a grófnak és hitvesének. Majd várakozás közben átöltözökklánom ruháiba. A halandók körében ez nem egy ismert dolog, de a vámpírok körében ismerik. Én, HanoSeyaki, egyetlen tanítványa vagyok. Vagyis így tudják. A hét alkimista klán nem hatalmas, de egész Lydom földjén vannak. A Seyaki klán adja a Klánmestereket. Hano a negyedik mester. Címerünk, a tölgyfa levelei között megbúvó kígyó. Sosem felejtem el, amikor először öltöttem magamra fiatal vámpírként. Az a büszkeség és izgalom... még ma is így érzek.
Már csak a szolgálókra várok, hogy elvigyék a ládáimat, amikor óvatosan kopogtatnak az ajtómon.
- Nyitva!– kiabálok ki. Elin lép be, de meg is áll a küszöbön.
- Szeretnék kérni valamit öntől!– tördeli ujjait idegesen.
- Bármit Elin úrfi, csak azt ne, hogy hagyjam itt magát!– mosolygok rá szélesen.
- Nem...nem ezt szeretném, hanem... hanem, hogy... hogy...ha lehetne, az úton kérem, tartózkodjon az előbbihez hasonló dolgoktól. Különben nem tartok önnel.– Nem néz rám, csak a szőnyeget bámulja, mégis tudom, hogy így lenne, ahogy mondja.
- Rendben! – egyezek bele kis gondolkodás után. Nem hagyhatom, hogy most itt maradjon. Nem, amikor a mester már annyira várja őt.– Megteszem, amit kér.
- Köszönöm! – szinte érezni megkönnyebbülését.
- Van egy ajándékom önnek!– emelem fel a könyvet és nyújtom át neki.– Remélem, érdekesnek találja majd!– Meglepetten pislogva veszi el és olvassa el az óvámpír nyelven íródott címet.
- Óh! Ezt nem ismerem!– lapoz bele és szemében megjelenik egy kis szikra. A tudásvágy szikrája.– Köszönöm szépen!
- Nagyon szívesen! Van még ott, ahonnan ez jött!– kacsintok rá cinkosan. Kissé elpirulva távozik. Nemsokkal utána érkeznek és viszik fel a csomagom a Pajkosra. Hira a bejáratnál vár rám, egy igencsak szép fekete vörös köntösben, ami a kiemelt vagy kivételezett véradókat jelzi. Lágy mosollyal nyújtom neki a karomat, amibe azonnal bele is kapaszkodik. Az ajtón kilépve tekintetemmel Elint keresem.
- Elin úrfi előrement a hajóra. Kérte, hogy szóljak önnek.– szólal meg halkan Hira.
- Remek! Akkor igyekezzünk!– vigyorodok el, majd ölembe kapva a kikötőig suhanok. Egyetlen hajó körül hemzsegnek a matrózok. Egy háromárbócos fregatt. Fekete, mint az éjszaka, enyhe kék beütéssel, a vitorlái is feketék, rajtuk az új Dew címerrel. Oldalán gyönyörű kézírással a hajó neve. Pajkos Viziróka. Elképedek a nevet olvasva.
- Ki ad ilyen buta nevet egy hajónak? A Pajkos sellő jobban hangzik, nem?– nézek a karomban tartott Hirára.
- Ez a hajó Elin úrfié. Csak ő használja. A nevet pedig egy nagyon jó barátja adta a hajónak.
- Valóban? Mennyire volt jó barát ez a barát?– morgom az orrom alatt, miközben talpra állítom véradomat.
- Seb a legeslegjobb barátom! Megtiszteltetés, hogy ő nevezte el a hajómat!– dühös, kissé sértett hang. Elin a hátam mögött áll két teljesen egyforma vámpírral az oldalán.
- Elnézését kérem, Elin úrfi.– kérek bocsánatot azonnal, de azt hiszem, nem volt jó ötlet kritizálni a nevet.
- Induljunk!– szólal meg halkan, majd nyomában az ikrekkel felsétál a pallón. Én ölben viszem fel Hirát. Nagyjából tíz perccel később, a pallót felhúzzák és a hajó indulásra készen áll. Elin magabiztosan lép a kormánykerékhez. Most másmilyen. Sokkal... nem is tudom.
- Vitorlát bonts! Kötelet oldozz!– kiabálja az utasításokat, és a hajó felbolydul, mint a hangyafészek. A Pajkos Viziróka simán és minden gond nélkül fut ki az esti dagállyal. Én pedig úgy érzem, találtam valami fontosat. Bár még nem tudom, mit. De hajlandó vagyok kideríteni mi az, ami megmozgat Elin láttán.
Elin:
Kedvező az időjárásunk. Seyaki Úr levonult a kabinjába. Bizonytalan vagyok, és félek, de a kormány mögött végre némi enyhülést nyertem. Valószínűleg életem egyik legmerészebb lépését tettem meg ezzel. De a levél, amit Keshuéktól kaptam, páni félelemmel töltötte el a szívem. Úgy érzem, nem vagyok felkészülve rájuk, pedig az ikrek csak azért jöttek el, hogy lássák, hogy vagyok. Amint elolvastam, a levelük értelmet nyert, az, hogy miért aggódnak. Visszajönnek! Beszélni akarnak velem személyesen a jövőről. Annyi éven át vártam őket hiába, és most, amikor eljött az idő, megrémültem. Több időre van szükségem. Azonnal tollat ragadtam és sajnálattal meséltem el nekik, hogy éppen elutazom hosszabb időre. Igazából bele sem gondoltam, úgy hazudtam a fiúknak, mint a vízfolyás, utólag nagyon szégyenlem magam miatta. Egyedül René értette meg, mit érzek, bár elsőre be se akarta engedni őket a szigetre. Az én gyávaságom miatt, nem akartam úgy büntetni őket. Az éjszaka beköszöntével a levegő kezd lehűlni, ez a tengeren sokkal intenzív érzés. Valamiért a rókám mocorogni kezd, majd tudatombatolja a képet, ahogy Seyaki Úr karjaiban összegömbölyödve alszik a Hira nevű véradó. A vámpír fehér bőre mellett szinte virít halvány barna bőre. Gyengéden tartotta, és ez tetszik a rókámnak. Soha nem beszélt hozzám, csupán képekkel üzent, ha mondandója volt hozzám. Hallottam, van, akihez rendszeresen beszél mentálisan a benne élő állata. Bennem sokáig hallgatott, őszintén meglepett, amikor megmutatta magát és teljesen elutasította a hímemet. Ez túl fájdalmas volt. Soha nem mondtam ki Lyallnak, hogy a rókáink nem szeretik egymást, de mind a ketten tudtuk. Keshut sose tekintette hímnek, de kedvelte. Újabb kép jelenik meg, immár a meztelen vámpírról. Akaratlanul is összehasonlítom Lyallal.Sokkal lágyabb alakja van, nem annyira széles a válla nem olyan izmos, de lenn... Érzem, ahogy melegség kúszik a füleimbe és az orcám két oldalára. Nagy. Rókám, újra és újra ezt a gondolatot küldi a fejembe, amit igyekszem elhessegetni.
- Elin Úr, mindig meglepetést okoz nekem! – kis híján két métert ugrok helyből, mert akiről a rókám képeket erőltet a fejembe, az éppen megszólított– Elnézést, ha megijesztettem, de már kétszer megszólítottam!
- Elnézést! – motyogom magam elé zavaromban.
- Hogy tetszett a könyv?
- Végigolvastam, de nem hiszem, hogy az én... – megvonom a vállam picit tanácstalanul – érdeklődési körömben lenne. – alaposan végigpásztáz a vörös szemeivel. A sós tengeri levegő sem nyomja el a szex hamisítatlan illatát róla, ahogy a vámpírokat jellemző fémes illatot sem. Az övébe keveredik valami más is, de nem illik szaglászni.
- Szánna rám egy kis időt? – ezt a pillanatot választja az első tiszt, hogy megszólítson, eddig türelmesen az árnyékban várakozott.
- Elike ha szeretné, átveszem a kormányt! – ő egy nagyon kedves ember, aki elutasította a vámpírrá válást. Fekete hajába megjelentek az első ezüst szálak.
- Köszönöm, Thif! –ellépek a kormánytól, ő pedig automatikusan átveszi a helyem. –Hogy van a hölgye?
- Elkísér minket az útra! – csillan fel a szeme, majd nagyon ünnepélyes hangnemre vált. – Szeretnénk meghívni a hitvesi fogadalomtételre!
- Ohh! – őszintén meglepődők, de ugyanakkor örülök is neki. – Szívesen részt veszek rajta!
- Küldünk hivatalos meghívót is! – meséli lelkesen, csak az zavar, hogy a másik vámpír áthatóan engem figyel. Az ikrek viszont vigyáznak rám. Önként jelentkeztek, hogy elkísérnek az útra. Erachos incidens óta, mindig van testőröm, ha a klánterületen kívül vagyok. A korláthoz sétálva támaszkodok neki, a tengert pásztázva.Ha ilyen kedvező marad az idő, akkor hamar odaérünk a kikötőbe. Csatlakozik hozzám, bár kissé közelebb, mint szeretném, de alakváltó mértékkel még nem udvariatlanul.
- Elég szép az időnk. – kezd bele, én pedig óvatosan bólintok rá. –Meglepett a sietsége. Esetleg lehet olyan oka, amiről tudnom kellene?
- Nincs. – vallom meg csendesen.
- Nem tudtam, hogy tud hajót kormányozni. Valahogy ez olyan... – eddig csupán a vizet néztem, most rákapom a tekintetem. – nem illik Önhöz. – fejezi be, és ez nem esik jól.
- Mi illik hozzám? – látom, hogy az első válaszát visszanyeli.
- Azt gondoltam, hogy aki olyan könyveket írt, az inkább abba az irányba érdeklődik. – a korlát fényezése most is tökéletes, mint mindig.
- Ez a hobbim, a könyvek inkább személyes indíttatás miatt íródtak.
- Hajózás a hobbija?
- Inkább a csillagászat, de a hajózás is beletartozik.
- Szóval nem tetszett a könyv, amit adtam. – ajkamba harapok, mert ez így nem felel meg a valóságnak.
- Ami azt illeti olvastam hasonlót már... – látom, ahogy úgy néz rám, mint egy butuska kölyökre.
- Gondolom. – nem szeretnék bizonygatni neki semmit, ezért inkább hallgatok. – Önnek hány gyereke van? – az éles váltástól, aprót köhintek. Ujjaim megrebbennek a korláton.
- Négyen vannak. Önnek?
- Nincsen. Az ikrek az apjukra hasonlítanak? – elgondolkodva válaszolok nekik.
- Kinézetre inkább Lyallra, de az állataik Keshura. Mind a ketten nagyon okosak, a nyelveket nagyon jól el tudják sajátítani, de a falkában jobban érzik magukat. – azt csak magamban teszem hozzá, hogy sajnos. A pillantása szinte lyukat éget az arcélemen.
- Én azt hittem, hogy Ön szülte őket!
- Attól, hogy nem én szültem, még az én fiaim! – szorítom össze az ajkaim mérgesen kicsit.
- A másik két gyermeke is...? – nyitva hagyja a mondatot, de értem, mit akar tudni.
- A lányomat én szültem.
- Nem lehetett könnyű osztozkodni.
- Én...az alakváltók... nem... az osztozkodás a nehéz. – fejezem be nehezen a mondatot kissé elpirulva.
- Én nem lennék rá képes. Sőt, bizton állíthatom, hogy a másik fél sem vágyna másra.
- Akkor csak én vagyok ilyen szerencsétlen omega – suttogom, majd előfordulok a korlátottól. – Elnézést, de most távozom a kabinomba. – amint elsuhannék mellette, utánam kap, megragadva a karomat.
- Nem akartam megsérteni, Elin úr! – reszketni kezdek. Szerencsére a két testőröm közbeavatkozik.
- Legyen szíves elengedni Elinkét! –Darek mellettem áll, míg Endor közvetlen Seyaki úr előtt. Ujjai simogatva csúsznak le a karomról.
- Kis Fiókák nem kell ennyire buzgónak lenni! – lép egyet hátra, de a szemei figyelmeztetőek a vidám hang ellenére.
- Visszamennék a kabinomba – suttogom halkan, mégis enyhül a feszültség Endorból, és felém fordulva mosolyodik el.
- Ahogy szeretnéd! –hátamra támasztja nagy tenyerét Darek, hogy Seyaki urat nagy ívben kerüljük ki.
- Nem bántottam volna... – jegyzi meg gúnyosan, de senki nem felel neki.
Az éjszakát összebújva és mélyen aludva töltöm az ikrek között. Halk beszélgetésre ébredek nyújtózva, szememmel a hang forrását keresve.
- Elin urat keresem.
- Elinke alszik még, amint felébred, tájékoztatom róla! – biztosítja a testőröm, én pedig igyekszem úgy tenni, mint aki még alszik. Tudom, hogyha akar, akkor rálát az ágyamra.
- Kabinomban leszek, keressen fel, ha felébredt!
Igazából ezután tényleg alvást tettetek, ami átcsúszik valódiba. Kótyagosan ébredek, és Darek azonnal elmeséli a látogatót. Úgy döntök félálomban, hogy megkérdezem, mit szeretne az ajtóban, majd a konyhában kérek egy jó erős kávét. Darek elkísérve az árnyékokba húzódik, én pedig nagyot ásítva nyitok be a kabinba. Először nem is értem a jelenetet, ami kibontakozik előttem, sokkal inkább az illatok, amik majdnem ledöntenek a lábamról. Éppen egy hatalmasat döf előre a csípőjével a puha emberbe, akinek a húsát könnyedén fel lehetne falni. Mind a ketten rám merednek, és a rókám szinte extázisban vonaglik az illatoktól. Meztelen talpam kicsit fázik a hideg padlón, ahogy a nagy inget, amiben aludni szoktam, szokatlanul szűknek érzem.
- Esetleg csatlakozik Elin úr? – egy pillanatig úgy érzem, talán kellene. Nézem a testét, aminek minden porcikája a helyén van, ahogy egy hímnek kell. Újra megmozdul a véradóban, aki felnyög tőle jólesően. Nem tudom, mikor léptem előre, de már csak karnyújtásnyira vagyok tőlük. Mégis mit művelek?
- Elnézést! – hajtom le a fejem rögtön.
- Elin? – megrezzenek a nevem hallatán, van benne valami sötét és csábító.
- Mennem kell! – kezdek el hátrálni, hogy a végén már futva tegyem meg a távolságot.
Nowa:
Hirával nagyon jól megértjük egymást. Pont annyira simulékony, amennyire egy véradónak annak kell lennie. Tökéletes ágypartner és a vérének íze is finom. Csendes és nem játssza meg magát, hogy okosabb, mint látszik. Elinnel beszélgetni érdekes. Viszont... Azzal a két egyformával aludt. Vajon isznak is belőle? Nem tudom, de szinte viszkettek a fogaim, hogy feltépjem a torkukat.
Igen, ez egy jó elképzelés! Jut eszembe, az a tétel, amit számoltunk legutóbb, megvitathatnánk Elinnel. Nos...ez egy nem is olyan rossz ötlet, de előbb... az élvezetek!
- Szomjas Seyaki uram?– libeg hozzám szétnyílt köntösében. Szép teste van.
- Kissé, de másra is vágyom!– simítok végig combjain, egészen fel a fenekéig.
- Bátran szolgálja csak ki magát, ahogy csak szeretné!– mosolyodik el vásottan, csábítóan. Nevetve kapom fel és viszem ágyba.
- Vetkőztess le!– állok meg felette. Végig nyalva ajkait ül fel és hámoz ki ruháimból, hogy utána szájába véve farkamat szopni kezdjen. Eközben önmagát készíti elő nekem.
- Elég! Feküdj a hátadra és tárd szét nekem azokat a formás lábaidat!– utasítom rekedtes hangon. Végig szemkontaktust tartva velem, fekszik keresztbe az ágyon és tárja szét nekem lábait.
- Jó fiú! Jutalmat kapsz érte!– nyalom meg ajkaimat kéjesen, majd őt nyalogatom addig, míg elég hangossá nem válik. Felcsúszva testén egyidőben harapok nyakába és hatolok testébe. Érzem az alattam remegő, vonagló testet, a vére ízét a számban.A vér és a szex extázisát mindig is szerettem, de sosem a partnerem kárára. Szeretem őket hosszan kiélvezni. Épp a kellemes dolgok közepén tartunk, amikor váratlanul beállít ő. Elin.Ami igazán meglepő, mert nem hallottam kopogtatni, pedig biztosan kopogott. De... az a villanás és a világító róka szemek... eddigi vágyam semmi ahhoz képest, amit ebben a pillanatban érzek.
- Esetleg csatlakozik Elin úr? – kérdezem kéjtől fűtött hangon. És ez nem csupán egy kérdés, döbbenek rá. Valóban szeretném, ha csatlakozna és benne is ugyanígy mozoghatnék. Csak bámul rám, azokkal a szédítő rókaszemekkel és meztelen talpa csattog a hajópadlón, ahogy beljebb lépked. Látom a vágyát ágaskodni az ing alatt, ami túl nagy rá. Szebb inget tudunk neki adni! Igen. De ebben is igazán csábító. Nem vitatom!
Látni, mikor riad fel a bűvöletből, melybe esett.
- Elnézést! – hajtja le a fejét azonnal.
- Elin? – mondom ki a nevét azzal a sötét vággyal a hangomban, amit jelenleg is érzek.
- Mennem kell! – jelenti ki, majd elfut. Elfutott. El. Ugyanakkor vágyam mit sem csökkent. Hevesebben mozdulok az alattam lévő testben, és újra harapok. Lelki szemeim előtt megjelenik egy kép. Elin fekszik alattam, haja elterül a sötétzöld lepedőmön, bőre hófehéren világít rajta. Karjaival átfogja a nyakam, lábaival a csípőm, miközben keményen mozgok benne. Kéjes nyögései a fülemet érik, aztán forró ajkaival az enyémeket fedi be. Óriási robbanásként robog át rajtam a gyönyör, hogy aztán lihegve térjek magamhoz, Hirával a karjaimban. Szegény véradóm teljesen ki van merülve. A teste ernyedten pihen alattam. Kihúzódok testéből, majd ujjamat megszúrva fogammal egy kevés vért kenek nyílása köré és bele. Fájdalmasan felszisszen, de ezen kívül nem reagál másként. Szemei behunyva és a szíve ugyan még hevesen ver, már félig meddig alszik. Megmosolyogtat látványa. Biztosan tudom, hogy rájött, az imént nem őt láttam magam alatt, mégis... engedelmesen hagyta magát. Adjunk neki jutalmat, ha hazaértünk! Kiérdemelte. Igen. Egy nedves kendővel letörölgetem izzadt homlokát, majd betakarva kelek fel mellőle.
- Rá gondolt közben, igaz?– kérdezi halkan, ám hangjában semmiféle vád nincs.
- És ha igen?
- Nincs ezzel gond!– mosolyodik el fáradtan.– Élveztem. Tetszett, hogy ilyen heves... de most pihennem kell Uram...
- Aludj csak!– mosolygok rá kedvesen.Még végig sem mondom, már alszik is. Kissé sápadt, igaz most többet ittam belőle. Elin miatt. Olyan közel volt... Ha visszaéltem volna a helyzettel, félek elvesztettem volna azt a törékeny kis bizalomféleséget, ami köztünk van.Igen, ez igaz. És most mit fogunk tenni? Alszunk egyet, aztán dolgoznunk is kell. A vegyi képlet nem lesz kész magától!
Ébredéskor még világos van. Hira mélyen és nyugodtan alszik mellettem. Mégis halkan öltözök fel, veszem kézbe a naplómat és távozok.A fedélzeten emberek teszik a dolgukat, így a kormányfedélzetre megyek és egy jóképű ládán foglalok helyet.
- Maga nem vámpír?– torpan meg egy kapitányszerű figura előttem.
- De igen. Született vámpír.
- Áh! Persze! Akkor élvezze csak a... napsütést?
- Felhős időben?– kérdezek vissza jókedvűen.
- Ezek még nem felhők!– legyint egyet.– Azok ott!– mutat jóval elénk, ahol a látóhatár szinte éjfekete.– Nah, azok ott felhők! Elinke élvezni fogja!
- Mit?– pislogok kicsit értetlenül.
- A vihart.– vigyorodik el.– Olyankor él igazán az én kis úrfim! Majd meglátja! Persze, csak ha lesz mersze a fedélzeten maradni addig!– többen is felnevetnek ezen.
- Elin úrfi szereti a viharokat?– kérdezem kíváncsian.
- Imádja őket. Az első viharnál, ahol ő kormányozta a hajót...még most is meghatódok az emlékén. Igazi tengerész róka ő!–Nos, már megérte feljönni ide! De meg ám.Haran partjainál is sok a vihar...
- Akkor mindenképp itt maradok!– döntöm el.
- Bátor...avagy ostoba vámpír maga! De higgye el! Elin igazi arcát fogja látni!
- Mennyire van a vihar?
- Fene se tudja! Órákra, percekre... Elin úrfi!– változik meg az egész lénye azonnal.
- Üdv Seyaki úr!– pirul el kissé.– Hello Pork! Hogy haladunk?
- Vihar előttünk!– néz várakozóan a kis rókára. Elin azonnal megfordul és a napfény végig cirógatja alakját.
- Gyönyörű!– mosolyodik el szívből jövően.– Hatalmas hullámok lesznek! Köteleket a korlátokhoz! Rögzítsetek minden ládát! Seyaki úr, javaslom, menjen le a kabinjába!– mosolya ragyog, mint a napfény.
- Úgy tudom, ön imádja a viharokat?
- Igen. Vad és zabolátlan és... bocsánat!– pirul el újra.
- Semmi baj! De ha megengedi, itt maradnék.
- Biztonságosabb lenne odalent, Hira is egyedül van.
- Hira rendben lesz. Mélyen alszik.
- Én akkor is úgy hiszem, hogy az lenne a legjobb, ha lemenne, Seyaki úr.
- Kérek egy kötelet!– mosolygok rá. Hitetlenkedve bámul rám egy pillanatig, de aztán a szél megváltozik. Erősebbé és eső illatúvá válik.Az egyik matróz erős kötelet dob nekem, amivel jól odakötöm magam a korláthoz.
- A kormány az öné kis úrfim!– Elin izgatottan ragadja meg a kormányt.
- Menjetek le Pork!
- Nem lehet, úrfi! A gróf élve megnyúzna minket. Maradunk!– köti át Elin derekát a kormányrúdhoz. A vihar szele erősen tépázza a vitorlákat, és ahogy az idő romlik, Elin arca úgy válik egyre örömtelibbé. Szinte látni vélem róka füleit és farkincáját.
- Nagy hullámok lesznek!– kiabálja túl a szelet, de a mosolya olyan széles, mint Tennermama csípője.
- Nem félek!– válaszolok vissza.
- Maga tudja! Vitorlát lazíts!– kiáltja el magát, aztán teljes figyelmét a hajóra fordítja. Olyan biztos kézzel kormányozza a hajót, mint ahogy én fogom a kémcsövet egy kényes kísérletnél.Élvezi. Hallom heves szívverését, ha lehunyom a szemem.Szinte látom, ahogy zubog a vér az ereiben.Az első nagyobb hullám után élvezettel kiált fel.Velem szemben az elsőtiszt vigyorog.
- Én mondtam magának!– tátogja, és Elin felé int pillantásával.Csillogó szemek, széles mosoly, izgatottság. Mintha látnám libbenni a lompos farkincát. Aztán nincs időm őt figyelni. A tenger úgy dobálja a hajót, mint száraz falevelet az őszi szél.Akkora hullámokat vet, hogy azon csodálkozom, még nem roppantotta össze a hajót.
- Nézze!– mutat balra a hajó orra elé, ahol a vízből egy tölcsér kezd felfelé formálódni.– Jobbra tarts!– kiabálja, mire a két egyforma vámpír mellé kászálódik, és mint egy védve őt, segítenek neki a kormányt jobbra fordítva. A hullámok egyre nagyobbak, a szél süvítése minden más hangot elnyom. Mégis én tisztán hallom Elin szívverését és hangját.
- Darek, Endor...kössétek ki ti is magatokat!
- Ne aggódj Elike! Te tartasz itt minket!
- Lököttek!– neveti.– Hullám balról!– kiáltja hangosan.
- Elin, a tölcsér távolodik!– kiabálja Pork.
- Az jó!– kiabálja vissza. A következő fél órában ugyan a hajó még mindig a viharban van, mégisbiztonságban érzem magam.Egész végig őt néztem. Porknak igaza van. Elin itt teljesen más. Ahogy a vihar oszlik a tenger is csendesebb lesz. Lassan kioldom a kötelem, ahogy mindenki más is. Az egyformák segítenek a matrózoknak, így a vámpírom hamarabb cselekszik, mint a józan eszem. Hozzá lépek, karommal átölelem a derekát, és ajkamat finoman az övére simítom. Nyelvemmel lágyan érintem meg alsó ajkát, ami önkéntelenül nyílik meg nekem. Megízlelem őt, finoman, lassan, lágyan.Aztán hirtelen a hajó korlátjának csapódok. Emberként a gerincem biztos eltört volna.
- Mintha megígért volna valamit!– sziszegi Darek.
- Elnézést Elin úrfi.– kérek őszintén bocsánatot.– Nem... nem tudom, mi ütött belém.
- Semmi...semmi baj...– motyogja elpiruló fülekkel és a vámpírba kapaszkodva.
- Lemegyek a kabinomba!– intek a másik vámpírnak, aki fenyegetően közeledik.– Megnézem Hirát.
A lépcső alján megtorpanok. Ujjaimmal simítok végig ajkaimon. Mégis mi a jó francot műveltem az előbb?
Megcsókoltam. Ne háborogj. Finom volt az a csók. Nagyon is. Megígértem, hogy az úton... Ennyinek bele kellett férnie! Valljuk be izgalmas volt. Az a víztölcsér...meg akarom vizsgálni a jelenséget.Neked elment az eszed! Nos, ez a te hibád! Te teremtettél!
A kabinban Hira szipogva bújik hozzám. Lágyan simogatva nyugtatgatom őt, míg újra el nem alszik. Ételt hozatok neki, és mellé heveredek. Lehunyom a szemem és felidézem Elint, ahogy a kormányt fogva, biztos kézzel hajózik át a viharon. Vajon mivel lehetne még előcsalogatni azt a mosolyt?
