Köszönet!

 Mindenkinek szeretnénk megköszönni, aki hozzászól a bejegyzésekhez. Jól esnek a visszajelzések! <3

Legyen szép napotok!

Belle, Lielouse

Lydom meséi: Rókaálom 1. fejezet

" Mind a ketten csapdából menekülnek, és a múltjukkal küzdenek. Az egyik maga a tűz, még a másik jég. Vajon egymásnak teremtették őket, vagy csak a sors furcsa fintora miatt kerültek egymás mellé? "

Waki

Bajban vagyok. Óriási bajban. Omega vagyok, és élveztem az életem, amíg a bétáim rá nem jöttek, hogy többen vannak. Ebből persze harc lett, aminek az eredménye az, hogy most futok. Futok az életemért át az erdőn. A falka ugyanis nem nézte jó szemmel a béták harcát, miattam. Ítélkeztek. Vesszőfutás. Ez minden váltó rémálma. Bárki megölhet, de ha túléled a futást, a falka békén hagy. Nem térhetek vissza, de életben hagynak. És persze, hogy az omegák és a nőstények a legvérmesebbek! Fenébe! Az erdő túl sötét nekem, pedig a hold vékony sarlója még megvilágítja az eget. Ráadásul épp tüzelési időszak van, amikor én is jobban kívánom... Zavaros gondolataimnak köszönhető, hogy egy óvatlan lépés után egy nyúlcsapda fogja lettem. És most itt fekszem, csatakos, sáros, véres bundában. Lapítok a fűben, mint az a bizonyos, és még levegőt sem merek venni nagyon. Azt már felfedeztem, hogy nem követnek, de jobb meglapulni. Ezredszer is megpróbálom elrágni azt az átkozott drótot, de nem járok sikerrel. Ha váltanék, félő, hogy levágná a bokámat. Azt pedig nem akarom. A bokám karcsú, fehér és szexi. Egyik büszkeségem. A másik az titok. Furcsa szagokat hoz felém a hajnali szél. Ilyet még nem éreztem, de zsigeri szinten megrázkódok tőle. Idegen illat, ami magában hordozza a vér és a halál szagát. Meg farkasszag? Hova a pokolba kerültem én?

– Arra is nézd meg! – hallok egy erőteljes hangot. – Aaron szerint ott is van egy!

– Minek raktak le ennyit? – a másik hang sokkal kellemesebb.

– Azért, hogy sok nyuszink legyen! – nevet fel a harmadik hang.

– Elég már! Azok a csapdák veszélyesek! Nem is értem, hogy engedhették meg a használatát!

– Ne morogj annyit! Megyek, megnézem! – A léptek egyre közelednek hozzám, ezért úgy teszek, mintha a teljes kimerültség miatt eszméletlen lennék.

– A fenébe! Sirian, gyere gyorsan! – kiált fel a második, kellemesebb hang. – Itt egy róka!

– Róka?

– Igen, segíts kiszabadítani! Elég erősen vérzik.

– Biztosan megpróbálta kirántani magát belőle. De ezzel csak nagyobb bajt csinált! – Erősen össze kell szorítanom a fogaimat, hogy fel ne kiáltsak a fájdalomtól, ahogy a sérült lábamat mozgatják.

– Szerencsés, nem tört el neki. De a hurok nagyon rászorult. 

– El tudod vágni?

– El, de szerencse, hogy nincs magánál. Mindenesetre tartsd erősen. Nem szeretnék idegen fognyomokat!

– Be kéne vinni, amíg magához tér, és erőre kap.

– Ryn nem fog örülni neki! – vigyorogja a harmadik hang. Elég fiatalnak hallatszik és jókedvűnek.

– Te csak ne vigyorogj! – inti a Sirian nevezetű. Ekkor kell nagyon erősen koncentrálnom, hogy ne vonyítsam el magam. Érzem, ahogy a pengét a drót és a lábam közé nyomja. A fájdalom bénítóan suhan végig rajtam.

– Szerencsétlen jószág!

– Alakváltó.

– Mi? 

– Mondom alakváltó. Nem érzed a szagát?

– Khmm... Rynnel volt nemrég!

– Gabriel! Elég! Ne rajtam köszörüljétek a nyelveiteket! – A drót végre elpattan, én pedig óvatosan engedem ki az eddig bent tartott levegőt. Az, amelyiknek kellemesebb a hangja a grabancomnál fogva emel fel. – Kicsit gyengédebben, Tyson! – Tehát ez a neve! De miért ilyen fura a szaguk? – Vedd a karodba, mint egy csecsemőt. Te mit szólnál, ha így vinnének, amikor sérült vagy?

– Csecsemőt? – hangzik a gúnyos kérdés. A harmadiknak ettől nagyon jó kedve kerekedik. Én meg próbálok nem elájulni. Fenébe!

– Hogy van a sérülésed? – tudakolja a Tyson nevű. Harcoltak? Kivel és miért? Győzött? Ha igen, akkor mázlim van, és ők kellőképpen meg tudnak védeni.

– Gyógyul. 

– Amúgy szép harc volt, csak rövid.

– Pont addig tartott, ameddig kellett.

– Gyenge vámpír volt – Vámpír? Hova a nyavalyába sikerült jutnom? Vámpírok? Amint rendbe jön a lábam, köd előttem köd utánam! Én nem maradok egy vérszívótanyán, az biztos!

– Megérdemelte, amit kapott! – morog a harmadik. Az ő szaga akárcsak a Sirian nevűé, vér és halál. De annak, akinek a karján fekszem, hozzá kell tennem, hogy igen kényelmesen, nincs annyira erős bűze. Tovább csacsognak valami harcról, amit egy vámpír ellen vívott. 

– Aaron hogy viseli? – Tyson… erős neve van. A hangja is kellemesen simogatja hallójáratomat.

– Jól. Meglepődtünk mindketten, de így már van értelme mindennek – Sirian hangja meglepően gyengéddé válik. Aaron… ez férfi név. – Nem gondoltam, hogy mi hárman alkotunk egy egészet. Ez a holdtölte sok meglepetést tartogatott ennek a fura falkának! – neveti el magát. Tyson vele nevet, belerázkódik az egész teste.

– Meghiszem azt! A klánvezér azóta sem bocsájtotta meg nektek az ágyat! – Hárman egy egész… falka... Waki, te ostoba róka! Mibe futottál már megint? Lassan erősödik a vér szaga, tehát közeledhetünk a házhoz. Ajtó nyílik, csukódik, trappolás és szimatolás… rém bosszantó.

– Ez ki? – egy idegen, de kedves hang.

– Az egyik nyúlcsapdában ragadt. Megsérült. 

– Szegény róka! – simogatja meg a bundámat a kedves hangú. – Miért nem reagál?

– Nincs magánál. Nyilván teljesen kimerült – válaszolja Tyson szintén kedvesen. Bárki is ez itt, bűzlik a vámpíroktól, és finom, puha az érintése, és kedves a hangja. Ekkor egy kellemetlen fájdalom nyilall a koponyámba. Nem is vagy eszméletlen! Mi az isten ez? Pattannak ki szemeim, és kapom fel a fejem, amitől a sebet vizsgáló kedves idegen ijedten rászorít a sebemre, én pedig fájdalmamban az engem tartó karba mélyesztem fogaimat.

– A fenébe! – hajít el jó messzire. Nyekkenve érek padlót, és egyszerre négy farkassal nézek szembe. Igaz, hogy emberi alakban, de úgy is erősebbek nálam. Morogva borzolom a bundámat, mire egy igen erőteljes nyomást érzek a fejemben.

Ki vagy, és honnan jöttél? A hang a fejemben fáj. Nyüszítve rázom a fejemet, hogy eltűnjön a hang is és a fájdalom is. Kényszerítem magam, hogy váltsak. A csoportosulás előtt egy vörös szemű alak áll. 

– Ne bánts! – nyüszítem. – Fáj! – nyomom ökleimmel a halántékomra. A bokám egy merő fájdalom, a fejem szét fog robbanni. Waki, bajban vagy.

Tyson

A nap nemrég ment le a horizonton, mi pedig már úton vagyunk, hogy ellenőrizzük a hurokcsapdákat. Nem igazán ilyen csapdákra gondoltam, mikor nyulat szerettem volna fogni, van ennél humánusabb módszer is, de ezek az új vámpírok, hát maradjunk abban, nem ebből éltek eddig. Második holdtölte, amit ezzel a felettébb furcsa falkával töltök. Kezdem megszokni őket, az omegák aranyosak, és rajtam kívül csak két béta van. De térjünk vissza az erdőbe, hárman megyünk, és szedjük be a zsákmányt. Sirian, Gabe és Én. 

– Arra is nézd meg! – utasít megint, de már elég jól megszoktam tőle, miután rájöttem, nem annyira hasonlít az apjára. – Aaron szerint ott is van egy!

– Minek raktak le ennyit? – teszem fel a költői kérdést. 

– Azért, hogy sok nyuszink legyen! – bohóckodik rögtön Gabe, aki szintén el van kényeztetve, bár vámpír a társa, ez itt senkit nem zavar. 

– Elég már! Azok a csapdák veszélyesek! Nem is értem, hogy engedhették meg a használatát!

– Ne morogj annyit! Megyek, megnézem! – Tovább pásztázom a terepet, az egyik magas aljnövényzetben megpillantom a csapdába szorult állatot. Ahogy közelebb lépek, rögtön látom, ez bizony nem nyuszi, hanem róka, a levegőbe szagolva ki is szúrom, hogy alakváltó. Furcsán édeskés pézsmaillata van, ernyedten fekszik a földön. 

– A fenébe! Sirian, gyere gyorsan! Itt egy róka!

– Róka? – kérdez vissza csodálkozva, de azért gyorsan odacsörtetnek. 

– Igen, segíts kiszabadítani! Elég erősen vérzik.

– Biztosan megpróbálta kirántani magát belőle. De ezzel csak nagyobb bajt csinált! – nyugtázza Sirian is a látottakat, az sérült lábát forgatja ide-oda. A húrok valóban rászorult, de el lehet távolítani róla, de egyhamar nem fog szaladgálni, az biztos. 

– Szerencsés, nem tört el neki. De a hurok nagyon rászorult. 

– El tudod vágni?

– El, de szerencse, hogy nincs magánál. Mindenesetre tartsd erősen. Nem szeretnék idegen fognyomokat!

– Be kéne vinni, amíg magához tér, és erőre kap – jegyzem meg, mint egy mellékesen. Nem akarok gyengének tűnni, de nem szeretem a védteleneket magukra hagyni. 

– Ryn nem fog örülni neki! – viháncol mellettem Gabe. 

– Te csak ne vigyorogj! – fenyíti meg Sirian, majd ügyesen elvágja a drótot a váltó lábáról. – Szerencsétlen jószág!

– Alakváltó – jelentem ki, miután végre szabad a lába, mivel nem tért magához, valóban eszméletlen lehet. 

– Mi? – Néz rám csodálkozva Sirian, mire felvonom a szemöldököm. 

– Mondom alakváltó. Nem érzed a szagát?

– Khmm... Rynnel volt nemrég! – csacsogja Gabe, ügyesen eltáncolva egy tockos elől. 

– Gabriel! Elég! Ne rajtam köszörüljétek a nyelveiteket! – Furcsa, ha a Mesterrel van együtt, akkor letompulnak az érzékei, bár gyanítom nem kevés vértől szabadítja meg ilyenkor, mégse engedi, hogy másból találkozzon, de még Aaron sem. Először azt hittem, majd belőlem is fog táplálkozni, de soha nem követelte, amiért hálás vagyok. Még mindig nem szeretem, ha úgy érnek hozzám. A rókát a grabancánál fogva emelem fel, gyanítom, nem lesz boldog, ha magához tér.

– Kicsit gyengédebben, Tyson! Vedd a karodba, mint egy csecsemőt. Te mit szólnál, ha így vinnének, amikor sérült vagy? – Hát nem mondanám, hogy sokkal kedvesebben cipeltek, mikor sérült voltam, de erősen hallgatok. 

– Csecsemőt? – Nemsokára meg fog születni a kölyök, és kiderül végre, ki az apa. 

– Hogy van a sérülésed? – Mélyebben nem akarok elmélyedni a dologban, mert Gabe nem tudja, mennyire közel volt hozzá, hogy elveszítse a bátyját. 

– Gyógyul – feleli tömören. 

– Amúgy szép harc volt, csak rövid.

– Pont addig tartott, ameddig kellett.

– Gyenge vámpír volt – Vámpír, valóban az volt, nem is itt volt a probléma. 

– Megérdemelte, amit kapott! – Kis omega persze a bátyját védi, még pár szót beszél róla, mintha ott lett volna, én pedig nem folyok bele.

– Aaron hogy viseli?

– Jól. Meglepődtünk mindketten, de így már van értelme. Nem gondoltam, hogy mi hárman alkotunk egy egészet. Az a holdtölte sok meglepetést tartogatott ennek a fura falkának! – Még én is elmosolyodok, karjaimban az eszméletlen rókával. Vajon, hogy nézhet ki, ha alakot vált.

– Meghiszem azt! A klánvezér azóta sem bocsájtotta meg nektek az ágyat! – utalok arra, hogy a második holdtölte után már csak a törött ágyra tudtunk feküdni. Lassan visszaérünk a szállásra, és egyenesen Mester elé visszük az új jövevényt. Persze Mester Aaronnal van, éppen valamit olvas, miközben másik kezével az omega fejét cirógatja. Jöttünkre felkapja a fejét, és látványosan a levegőbe szimatol.

– Ez ki? – És már nyúlna is utána, hogy megérintse a bundáját. 

– Az egyik nyúlcsapdában ragadt. Megsérült – tartom egy kicsit közelebb, tényleg érdekes bundája van. 

– Szegény róka! Miért nem reagál? – kérdezi, miközben finoman végigsimít a bundáján. Sirian könnyed csókkal üdvözli, mind a kettőjüket. 

– Nincs magánál. Nyilván teljesen kimerült – Mester is leteszi a papírokat, amiket fogott, és nekünk szenteli a figyelmét. A róka szemei hirtelen pattannak ki, amitől Aaron megriad, és erősebben szorítja meg sérült lábát. Hirtelen önti el a kezemet a fájdalom, ahogy éles fogai a karomba mélyednek. Önkéntelenül hajítom el minél messzebb, sebemre szorítom a tenyeremet, jó mélyre sikerült a kis vacaknak!

– A fenébe! – nyekkenve ér földet, de hirtelen pattan fel, szőrét felborzolva morog ránk. Ha nem sajogna ennyire a karom, elmosolyodnék a helyzet komikumán. Nyüszítve rázza a fejét, fenekére huppanva szenved látványosan. Majd alakot vált, és az emberi alakja is szemrevaló, nyugtázom magamban, biztos nagy keletje van a falkájában. 

– Ne bánts! Fáj! – öklét a halántékára szorítja, hátha úgy megszabadul a Mester hangjától. Farkasom érdeklődve szimatol a levegőbe, majd kíváncsian nézi a rókát. 

– Waki bizony nagy bajba vagy! – remegve hátrál a falig, hogy ott sebesült lábát eldugva nézzen vissza ránk. – Én nem tettem semmi rosszat! – Mester kedélyesen elmosolyodik, mire Aaron hozzásimul, így magára vonja a figyelmét. 

– Megharaptad Tysont! – hatalmas pupillával néz rám majd remegő alsó ajakkal nézi a kezem. – Válaszolsz magadtól, vagy kiszedjem a válaszokat a fejedből?

– Waki vagyok, és véletlen futottam a csapdába! 

– Nem érezted, hogy itt magánterület van? –Gyorsan megrázza a fejét, mire Sirian gúnyosan felhorkan. 

– Mi az a vesszőfutás, Siri?

– Ezt csak a legsúlyosabb esetben alkalmazzák a falkában. A falka ad esélyt elmenekülni, de ha utolérik, nos nem marad életben. Mivel érdemelted ki? – Meglepetésemre konokul összezárja a száját, majd Ryn kacagása töri meg a csendet. Kérdőn nézünk rá, majd a rókára, aki bíbor színt öltött magára. 

– Úgy látszik, nem csak a bundája fehér! – nyögi ki Mester, majd Aaron lép mosolyogva hozzám, és óvatosan nézi meg a harapást. 

– Csúnya! – tapogatja meg, és mivel más váltó csinálta, lassan is gyógyul. 

– Nem értem! – morogja Sirian, és őszintén én sem. 

– Mája is fehér a kis rókának. 

– Arra célzol, hogy... – Bőszen bólogat, mire összevont szemmel nézek a sebesültre. 

– Azért nem szokták megbüntetni őket! – vonom meg a vállam tanácstalanul. 

– Kis bajkeverő! Siri, mennyire veszélyesek? – Mester egyik fonatával játszik, majd szórakozottan felel. 

– Az egyik leggyengébb váltók, még Aaron is könnyen legyőzi, ha szükséges. Már bocsánat, édes! – Aaron legyint, miközben az egyik dobozból fáslit vesz elő, amivel beköti a kezem. Megnyugtat a jelenléte, füle mögé simítok egy rakoncátlan tincset, ami mindig az arcába lóg és zavarja. Hálásan mosolyog vissza. 

– Köszönöm! 

– Tyson, szakadj ki Aaron bűvköréből, és válaszolj a Mesternek! – parancsol rám Sirian, és ezt ki nem állhatom. 

– Te tudod a legjobban, mennyire nehéz kiszakadni belőle, nem? – vicsorgok rá mosolynak álcázva. – Elnézést Mester, mit kérdeztél? 

– Touché! Igaza van! – vigyorog vissza rám a Mester, még Sirian is elmosolyodik. – Azt kérdezem, hogy vigyázol-e rá, amíg meggyógyul a lába? 

– Miért én? – kérdezem gyanakodva, a róka a padlót vizsgálja tüzetesen. 

– Mert a vámpíroktól fél, Aaron és Siri velem akar maradni. Gabet meg le sem lehet kaparni Adamről. 

– Úgy bizony! – helyesel a fiatal omega. 

– De megharapott! – mutatom fel a karom. 

– Ne hisztériázz már, Tyson! – vigyorog még jobban rám Sirian, ez felettébb gyanús. 

– De Aaronnal főztem volna... – sóhajtok fel. 

– Kibírod Aaron nélkül is kicsit! – pislog rám gonoszul. 

– Tyson, ugye ma nyúlragu lesz? Aaron, esetleg egy kis áfonyás pitét csinálnál? – utánozom a hangját, mire elvörösödik a füle vége. 

– Túlélem a nyúlragu nélkül is! – morogja vissza, de nem úgy néz ki. 

– De én nem! – nyafogja a két omega egyszerre. 

– Nem halálos beteg, csak a lába sérült, lásd el, és csináljatok, amit akartok! – nyögi a Mester, mire a két párja hozzásimul szaglászva. – Többiek kifelé! – Gabe csak úgy nyargal ki a szobából. 

– Mester? – öleli át hátulról Sirian – Jól vagy? 

– Igen, az ott éppen – nyög fel, ahogy Aaron a nyakát kezdi el csókolni. – zavartan kapom el a tekintetem, vágyuknak illata betölti az egész szobát. Leguggolok a róka előtt, és halkan, de gyorsan beszélni kezdek hozzá. 

– Most felemellek és átviszlek a szobámba. Ha megharapsz, legközelebb visszaharapok! Nyugodtan kapaszkodj a nyakamba! – Óvatosan engedelmeskedik nekem, de minél előbb el akarom hagyni a szobát. Különösen kéjes nyögésnél megrezzenek, egyúttal kicsusszanunk az ajtón. Szomszédos szobába viszem, ahol bár hallani őket, de nem kell velük egy légtérben lennem. Az ágyra fektettem, és az ágyékára húzok egy takarót, bármennyire is próbálom figyelmen kívül hagyni, azért láttam, félig merev. 

– Hogy hívnak? Mester Wakinak hívott – fordítok neki hátat, miközben a szekrényben a kis doboz után kutatók. 

– Waki – mivel nem szól semmit, folytatom a kérdezősködést. Lába mellé ülök az ágyra, és óvatosan emelem fel a lábát. 

– Mindig ilyen lassan gyógyulsz? 

– Igen! Megmarad a nyoma? – kérdezi halkan, ő is felülve vizsgálja a lábát. 

– Szerintem nem, de itt például kilátszott a csontod, a váltás nem tett jót a sebnek – Fertőtlenítő folyadékot veszek ki a dobozból, és húzom ki az üvegcséből a dugót. 

– Ez mi? – nézi gyanakodva, fintorogva szagol a levegőbe. 

– Segít, hogy ilyen tökéletesen fehér és puha maradjon a bőröd – válaszolom a seb felé tartva a folyadékot tartalmazó üveget. 

– Szerinted tökéletes és puha? – élesen szisszen fel körmeit a bicepszembe mélyesztve. Viszont hamar végeztem vele, és már csak be kell kötni! 

– Igen, és ha elengeded a karom, gyorsan bekötöm, és kész is vagyunk. 

– Elnézést! – motyogja, majd hátrébb húzódik. Érzem, hogy kellemetlen neki, mert visszatartja a levegőt. – Fáj! 

– Próbálom finoman csinálni! 

– Másban is ilyen gyengéd vagy? – Egy pillanatra megáll a kezem, majd folytatom óvatosan nem rá nézve. 

– Nem muszáj ezt csinálnod! – motyogom, miközben gyengéden az ágyra fektettem a lábát, alá téve egy párnát. 

– Mit is? – kérdezi lágy hangon. 

– Inkább vendég vagy itt, rendben? Ha szükséged van valamire, akkor kérlek szólj! 

– A vámpír inni fog belőlem? – kezdi el cirógatni a derekam. 

– Mesterre gondolsz? 

– Vámpírra a két farkassal – ujjai feljebb szaladnak, idegesség és valami más cikázik végig rajtam. 

– Ő a Mester! Nem hiszem, Sirian és Aaron nem szereti ha másból iszik – vonom meg a vállam, és húzódok egy kissé távolabb tőle. 

Waki

Ilyen szerencsém is csak nekem van! Az elérhető szabad hím nemhogy közeledne hozzám, egyenesen menekül előlem. 

– Hogy értetted azt, hogy vendég vagyok? – kérdezem halk hangon csábítóan. Kissé távolabb csúszik tőlem, én meg utána. Az illata… Fenébe! Az egész belsőm sajog a kényszertől.

– … a fürdeni? – Eszmélek fel hangjára.

– Tessék? – csusszanok hozzá közelebb.

– Azt… kérdeztem, hogy szeretnél-e megfürdeni? – pattan fel mellőlem. Mint akit bolha csípett meg. Gerincemen végigfut az első lángoló borzongás. 

– Oh, igen! – sóhajtok fel kéjesen, mélyen a szemébe nézve. – Szívesen megfürdenék...

– Akkor bekísérlek. Jobb ha… ha nem terheled a bokádat néhány napig! – hadarja vöröslő fülekkel.

A fürdőszoba szép és tágas. A melegvizet mágia biztosítja. Ez mindig kellemetlen emlékeket idéz. Kölyökként sokat mesélték, hogy régebben a melegvíz ellátást rókatűzzel oldották meg. Aztán ezt felváltotta egy bűbáj. Főleg, hogy a rókatűzhöz az én fajtám is kell. Tyson illata kúszik az orromba, ahogy a gőz lassan megtelíti a helyiséget.

– Odakészítettem mindent a kád mellé neked. A lábadat ne érje a víz… – mely levegőt vesz, ahogy megfordulva végignéz rajtam. Meztelenségemet csupán a hajam takarja el, ahogy az ajtó melletti széken ülök. Nincs miért szégyenkeznem. A testem tökéletes. A vállaim gömbölyűek, a bőröm hófehér és hibátlan, eltekintve a friss karcolásaimtól, a bokám is karcsú, a combom pedig puha és hosszú. A hajam most csupa kosz, és tele van mindenfélével.

– Besegítesz a kádba? – nyújtom felé kezemet. Bólint, és óvatosan a kádhoz kísér. Pár lépés csupán, de én addig végigsimítom a mellkasát, és a fülébe nyögök, amikor felállít. Mélyről jövő kéjes sóhajjal nyúlok el a melegvízben. Igen, drága farkasom. Jól látod. A péniszem félkeményen ágaskodik tőled. Alsó ajkamat beharapva lógatom ki a sérült lábamat a kád szélén szándékosan nagy terpeszben. Kéjes sóhajjal vetem hátra a fejem, hogy a hajamat teljesen ellepje a víz. – Ez isteni érzés! – nyöszörgöm. Nem szól semmit, csak néz. Hát jó! Akkor nézzél csak! A szappant a kezembe véve szándékosan lassú mozdulatokkal mosom le a mellkasomat, direkt eljátszadozva a két mellbimbómnál. Pillantása égeti a bőrömet, tovább táplálva a tüzemet. Teljesen belefeledkezek a magam simogatásába. Csúszós tenyerem már a mostanra kőkemény péniszemnél jár. Egy nagyobb nyögést követően mélyen a szemébe nézve csúsztatom le ujjamat a nyílásomhoz, majd ujjamat magamba vezetem. Ekkor fordul sarkon, és hagy magamra. Én viszont nem tudok leállni már. A tüzelés miatt sem, és az illata miatt sem. Lehunyt szemmel magam elé képzelem, ahogy ő simogat, ahogy ő hatol mélyen a testembe, és izgatja belső érzékeny pontomat. Ahogy kívánatos ajkai a nyakamat kényeztetik… majd a mellbimbóimat harapdálja finoman, hogy aztán nyelvével enyhítse fájdalmam... Hangosan kiáltva élvezek el. Zihálva támasztom tarkómat a kád széléhez, és élvezem, ahogy a gyönyörtől bizsereg és lazul a testem. Pihenek pár percig, majd kimosom a hajamat, és befejezem a fürdést is. Azonban fellép egy apró gond. Hogy fogok én kimászni a kádból?

– Tyson! – szólok hangosabban. Résnyire nyílik az ajtó.

– Igen?

– Segítenél kimászni innen?

– Azonnal… csak terítsd magadra ezt a törölközőt – nyújt felém egy lepedő méretű darabot. Jót mosolygok magamban. 

– Megtartasz addig? – kérdezem félénken. Elfordítja a fejét, és érzem, hogy nem szívesen érint meg. Talán nem kedveli a fiúkat? Vagy csak a rókákkal van baja? Volt már rá példa… gondosan magam köré tekerem, nagyjából háromszor a törölközőt, és finoman végigsimítva a derekamat tartó karjain jelzem, hogy kész vagyok. Mintha tollpihe lennék, úgy kap fel karjaiba. És ismét érzem, hogy végem van. Illata újra a bűvkörébe von, és kábán nyomom orromat a füle alatti bőrhöz. Halkan felmorranok intenzitásától. És tudom, hogy újra kemény vagyok. Végtelenül finoman tesz le az ágyra, visszarángatva a valóságba engem. 

– Hoztam vacsorát, gondolom éhes vagy – int az ágy melletti szekrény felé. A gyomrom korogva követeli a magáét. A futás, a csapdában vergődés, és a várakozás hosszú ideig tartott. Az étel mellett egy nagy kancsó víz is van. Elsőnek azt ragadom meg. Nagyokat kortyolok a hűs vízből, az sem érdekel, ha lefolyik a nyakamon. Azután vetem csak magam az ételre. Sietve habzsolok, aminek az eredménye egy félre nyelt falat. Tyson gondoskodóan segít nekem. Vajon mindig ilyen? Jó lenne kideríteni. 

– Lassabban egyél. Különben még a végén megfulladsz! – simogatja erősen a hátamat. 

– Sajnálom… – köhögöm. – Rég volt, hogy utoljára ételhez jutottam.

– Miért ítéltek vesszőfutásra? – Hát ez az a kérdés, amit nem vagyok biztos, hogy megválaszolni szeretnék. – Nem baj, ha nem mondod el. – A hangja kedves és megértő. Halk kopogás zavarja meg idillünket. Az egyik vámpírfarkas az. Az kisebbik… a nevét elfelejtettem.

– Hoztam ruhát a vendégednek! – nyújt Tyson felé egy kisebb kupacot. – Nagyjából Gabe mérete. Cipőben nem voltam biztos, így nem hoztam.

– Nem baj, mi is folyton mezítláb vagyunk – lágyan simogatja meg az arcát. Ez a pasi mindenkivel ilyen kedves? Rém zavaró… azonban fennáll, szó szerint, egy sokkal sürgetőbb probléma. A nyitott ajtóból a huzat pont felém hozza az illatát, amitől a bennem parázsló tűz újra fellobban. Kicsit megemelem a lábam, hogy kényelmesebben tudjak ülni. Nem lesz ez így jó! Valahogy rá kell vennem… de mi van, ha impotens? Vagy ha megver? Mi a kénköves pokolért van ekkora hatással rám az illata? Kínomban alakot váltok, és úgy folytatom tovább az evést. Így kevésbé intenzív a késztetés, hogy párosodjak vele, vagy bármelyik másik hímmel. 

– Gyönyörű bundád van! – ámul el az omega. Mert már rájöttem, hogy az. Ahogy a nevetgélő is az volt. A Sirian nevűben nem vagyok biztos, de Tyson béta. Erős és… állj le Waki! Intem magam. Tyson is megfordul, és egy pillanatra felvillannak farkas szemei. Viszonzom szemvillogtatását. 

– Még sosem láttam ilyen árnyalatú fehéret! – lép közelebb, és már nyúlna is felém. De ötszáz év alatt sokszor hallottam, hogy gyűjtik a bundánkat és a vérünket. Ösztönösen kapok a keze után, amit ijedt kis kiáltással ránt el. 

– Sajnálom! Nem akartalak megijeszteni – mosolyog rám kedvesen, majd kifelé menet arcát Tyson nyakához dörgöli.

– Nem tesz jót a váltás a sérülésednek! – csukja be az ajtót. – Rosszabbodhat – Na ne! Ezt most miért kellett? Ijedten váltok vissza, és bizony igaza van. A lábam sajogva kezd újra vérezni. Fejét rázva veszi kezelésbe újra a lábamat.

– Felszakadt. Újra kell kötni.

– Sajnálom! – suttogom sziszegve. Igyekszem nem levegőt venni, de hát reménytelen. Gyorsan és gyengéden látja el a sebem. A hasam tele, a sebemet ellátták, jelenleg biztonságban vagyok. Igaz, hogy ma kezdődik a tüzelési időszakom, de... De mi a frászt kezdjek ezzel?

– Mi a baj? – emeli meg a fejemet lágyan, hogy a szemembe tudjon nézni. Elmondjam? Ne mondjam? Dilemmámat egy újabb kopogás nehezíti meg. Nem nyitja ki teljesen az ajtót, és mivel gondolataim hangosabbak, nem is figyelek az ajtó túloldalán lévőre. De az az átkozott huzat… halkan felnyögök kínomban, ahogy illatát újra megérzem az orromban. Azt hiszem, hangosabbra sikerült, mert összevont szemöldökkel kapja felém a fejét.

– Holnap megbeszéljük – csukja be újfent az ajtót. Aggódva lép vissza hozzám. – Fáj a lábad? Hozzak valamit rá?

– Ne! Nem kell… nem fáj annyira! – ragadom meg a kezét. Mintha villám cikázna végig a testemen.

– Mi a baj? Nagyon vörös az arcod! – simítja tenyerét égő arcomra. Belesimulok érintésébe. – Waki? –  olyan lágyan ejti ki a nevem, ahogy még senki más nem. Ahogy még senki életem során. – Mondd el, hogy segíthessek neked!

– Tyson én... én… – kezdek tompulni, és vele egyidőben felizgulni.

– Te? – gyengéd hangja simogat.

– Most van a tüzelési időszakom! – nyögöm ki kábán, majd nyalintom meg tenyerét. Mint aki rugóra ült, úgy ugrik a szoba másik felébe.

– Oh, te jó ég! – suttogja sápadtan. – Meddig tart? – Kénytelen vagyok lehúzni magamról a törölközőt, mert szinte dörzsöli érzékeny bőrömet.

– Egy hétig… – lihegem vágyakozva. Végre sikerül kihámoznom magam az anyag fogságából, de most sem jobb. Sőt rosszabb! – Segíts nekem! – könyörgök, ahogy eldőlve az ágyon kezemmel újra merev férfiasságomat kezdem el simogatni. A párnán az ő illata van, az agyam pedig átkapcsol értelmesből ösztönlénnyé. Fogalmam sincs, mit művelek, ahogy általában máskor sem. 

Fáradtan és frusztráltan ébredek, fogalmam sincs, hogy mikor. Tyson illata gyenge, alig érezni. Álmosan tapogatódzom az ágy széle felé, mert a természet hív. Mint akinek kövek nyomják le a testét, tápászkodok fel ülésbe. Felállok, és már épp lépnék is tovább, amikor a bokámban fellobban a fájdalom, és vele egyidőben csuklik össze a lábam. Már várom, hogy csókot váltsak a szőnyeggel, amikor ismerős karok ragadnak meg.

– Óvatosan! – ültet vissza az ágyra Tyson. – Hová indultál?

– Fürdő – Egyszavas választ kap. Álmos vagyok. A hasam feszül, ahogy tüzeléskor mindig. Éhes is vagyok.

– Segítek eljutni oda! – vesz karjába. Olyan békés érzés, hogy majdnem visszaalszom. – Waki, ne aludj el! – ráz meg kicsit. Itt vagyunk.

– Csak ültess rá… – motyogom kábán. Úgy is tesz, majd kuncogva távozik. Elvégzem a dolgom, majd egy lábon ugrálva kicsit meg is mosakszom. Most olyan jól esne egy kis gyümölcs! Friss, lédús és édes, na meg hideg... nagyot nyelek. Ah! Mégis mi a francot műveltem én az éjjel? Arra még emlékszem, hogy elmondtam Tysonnak, hogy tüzelek, de aztán kikapcsolt az értelmes felem. Halk kopogás után Tyson lép be. Vághatok egy fejet, mert elmosolyodik. Káprázatos mosolya van.

– Hoztam ruhát neked. Az ágyra tettem. 

– Tyson?

– Hm?

– Mit műveltem az éjjel?

Tyson

– Te? – kérdezem finoman, úgy néz ki, mint akit kínok gyötörnek. 

– Most van a tüzelési időszakom! – Mintha ez nem sokkolna eléggé, még a nyomaték kedvéért végig is nyal a tenyeremen. Amilyen műsort levágott a fürdőben, össze kellett volna állnia a képnek. 

– Oh, te jó ég! – igyekszem elhúzódni a szoba másik végébe, minél messzebb, annál jobb. – Meddig tart? – Zavart tekintettel nézem, ahogy kihámozza a törölközőből magát. Tejfehér bőrén finoman áttűnnek a kékes érek, nyakát és arcát enyhe piros pír lepi el. 

– Egy hétig… –nyöszörgi szenvedve, miközben keményen ágaskodik lent, mellkasát és hasát simogatja. Tudok róla, hogy a rókáknál máshogy megy a párzás, de ez a tüzelés sok. – Segíts nekem! – Tanácstalanul álldogálok, az emberi részem nagyon zavarja, hogy szenved, de nem tudom őt kielégíteni, mert képtelen vagyok még csak rágondolni is. Keze a férfiasságára siklik, és kényeztetni kezdi magát. Farkasomnak tetszik a kis róka műsora, kíváncsian nézné még. 

– Tyson – nyögi a nevemet, mintha már benne lennék, annyira kéjes és erotikus. – Nem akarsz kis farkasokat és rókákat? – szinte hipnotizál a hangja, saját kölyök morogja a farkasom, addig érdeklődő mivolta szertefoszlik. Minden farkas ösztönösen vágyik a kölyökre, ezért akartam én is társat magamnak. Hideg vízként zúdul a nyakamba az emlékek kavalkádja a másik falkánál, számat azonnal elönti a keserű epe. Farkasomat és ösztönömet háttérbe szorítva már az ágynál térek magamhoz. Elszégyellem magam, ebben az állapotában egy vadidegennek könyörög kielégülésért, amit én ráadásul fontolóra is vettem. Rögtön hátat fordítok, de még agyamba ég, ahogy ujjait nedves belsőjébe vezeti. 

– Hozok segítséget! – morgom mély hangon. 

– Elég lesz csak a farkad, csak ne húzd ki belőlem egész éjjel! – lihegi, és nem kell hátat fordítanom, hogy tudjam, mit csinál.

Ez a végszó, egyenesen a Mester szobájához megyek. Sokat nem kell mennem, tekintve hogy a szomszéd szobában vannak, de legalább csend van, vagyis nem aközben zavarom őket. Semmi kedvem végignézni újra, bőven elég volt, mikor Aaron és a Mester tudtomra hozta, hogy az omega semmire nincs kényszerítve. Rászánom magam, hogy kopogjak, de még előtte kinyílik az ajtó. Álmos Mesterem néz vissza hálóköntösben, rögtön ellépek oldalra, hogy ki tudjon jönni. Fél szemmel még látom, ahogy Aaron összegömbölyödve szorítja magához a párnát, míg Sirian férfiasan terpeszkedve az ágy közepét foglalja el. Mélyen alszanak. 

– Szeretnél melléjük feküdni? – kérdezi halkan a fura vörös szemeivel engem pásztázva. Csak a fejemet rázom, mire óvatos csukja be maga után az ajtót. Int, hogy kövessem, a szobám ajtaja előtt elmenve félreérthetetlen hangok szűrődnek ki, mire grimaszra húzódik a szája, és gyorsabban megy tovább egyenesen a dolgozószobába. – Miért akarsz velem beszélni? – kérdezi tőlem, mire csodálkozva meredek rá. – Tépelődésed ébresztett fel! – Zavartan foglalok vele szemben helyet az asztal másik oldalán, míg ő is kényelembe helyezi magát. 

– Waki a róka, akit rám bízott a Mester, nos szóval ő, most éppen... 

– Tüzel, tudom! – bólint, és ásítva támasztja az egyik tenyérre a fejét. 

– A Mester tudta? – csodálkozok rá. 

– Mikor a fejében voltam, általában átérzem a gondolataikat, ezért nem szeretek más agyában turkálni. Ez az ostoba párzási őrülete átragadt rám is. – Fújtat egy nagyot, majd folytatja. – De legalább a farkasaim visszakapták az első teliholdi őrületet! – mosolyog rám vásottul, mire kicsit elvörösödöm. 

– Mester szeretne kölyköt? – Párat pislog, mire válaszol nekem. 

– Nekem nem lehet gyerekem, mármint technikailag igen, de csak, mint nemző. Adamnek meg sajnos úgy sem – Bólintok eltöprengve. 

– Ez a róka azt szeretné, ha kiszolgálnám a tüzelése alatt – Felvonja a szemöldökét kérdőn. 

– Tudok róla, azért is bíztam rád, illetve, jelenleg csak te vagy az egyetlen szabad váltó. 

– Én nem szeretném, Mester! – kötöm ki a lehető leggyorsabban, kínosan feszengve a székben. 

– Pedig egész szemrevaló, bár, ha elmondod a farkasaimnak, nos... nem leszek túl boldog. 

– Nem erről van szó, csak én nem... – próbálom még jobban kifejezni magam, de nem könnyű. 

– Alul szeretsz lenni? – Szerintem az arcomon kiülnek érzelmeim. – Nem vagyok tisztába az ez irányú dolgaiddal. 

– Nem ez a gondom, csak nem akarok senkivel lenni még – Megértően bólint, és nem firtatja tovább, aminek külön hálás vagyok. 

– Mit kezdjünk vele? Rakjuk ki? 

– Ne! – tiltakozom túl gyorsan is. – Már úgy értem, nem tehet róla, hogy tüzel. A rókák mások. Nem lehetne, hogy Mester elaltatja, amíg ennyire tombol nála?

– Ringassam? – vigyorodik el, mire halványan viszonzom. – Értem mire gondolsz! Menjünk akkor vissza hozzá, és utána te is tudsz pihenni!

– Köszönöm, Mester! 

– Amúgy... – nyomja fel magát állásba az asztaltól. – valami báránysültet emlegetnek, hogy csinálsz! Pontosítok, félálomban motyogtak róla. 

– Igen, azt ígértem! Aaron meg almás pitét ígért – helyeselek én is. 

– Nagyon szeretik, ahogy főzöl. 

– Szeretek főzni, mármint tudom nem túl férfias dolog, de szeretek. 

– Engem nem zavar, amíg a többiek elégedettek vele, legalább elfoglalod magad – Oda is érünk az ajtó elé, kopogás nélkül nyit be, majd pár pillanat múlva csend lesz. Waki az ágy közepén fekszik, verejtékes testtel, a lepedő apró gombóccá gyűrve maga alatt. Csapzott haja a nyakára tapadt, a Mester azzal a lendülettel fordul ki az ajtón. Kicsit elrendezem a testét az ágyon, letörölgetem, és betakarom. Nem fekszem mellé, inkább a kanapén helyezkedem el, és próbálok elaludni. Szobát még mindig töményen az ő illata lengi be. 

Valamikor délután arra kelek, hogy mocorog az ágyban. Felülök, és aggódva figyelem, ahogy csukott szemmel tapogat az ágyon. Gyorsan ugrok mellé, mielőtt fejjel a földre zuhanna. 

– Óvatosan! – figyelmeztetem kedvesen, ahogy visszaültetem az ágyra. – Hová indultál?

– Fürdő – motyogja kábán. 

– Segítek eljutni oda! – ölbe veszem, hogy ne kelljen terhelni a sérült lábát. Mellkasomra hajtja a buksiját, és kezd gyanúsan egyenletes lenni a légzése. – Waki, ne aludj el! Itt vagyunk.

– Csak ültess rá… – nyafogja gyermeki bájjal, így is teszem, mosolyogva távozom mellőle. Illendően rácsukom az ajtót, hogy legyen egy kis magánya. Közben automatikusan elpakolom az ágyat, majd megigazítom a kanapét is, amin én aludtam a nappal nagy részében. Átöltözöm gyorsan, az övét az ágyra készítem össze, majd halkan kopogtatok az ajtaján, fél lábbal a csapnak támaszkodik. A szentek megirigyelhetnék ezt a szenvedő fejet. 

– Hoztam ruhát neked. Az ágyra tettem – Közelebb lépve kapom újra ölembe, hogy visszavigyem a szobába. Nem túl nehéz, szinte már könnyűnek mondanám. 

– Tyson?

– Hm?

– Mit műveltem az éjjel? – Finoman teszem le az ágyra, direkt ügyelve rá. 

– Semmi helyrehozhatatlant. Hallottam, hogy nektek az az időszak nem könnyű – mosolyodok rá kedvesen, majd megvárom, míg magára húzza az inget. 

– Mi, az éjjel? – kezdi kínosan gombolgatni a felsőjét.

– Nem! – válaszolom türelmesen. – Le kell mennem a konyhába, addig itt hagylak, ha valamire szükséged lenne…

– Ne! Ne hagyj itt, kérlek! Tele van a ház vámpírokkal! – panaszolja, és most nem megjátszott rémülettel a hangjában. 

– Végül is, ha gondolod, lejöhetsz te is – Nem hiszem, hogy a konyhában gond lenne vele. 

– Levinnél? – végez a gombolással, és a nadrágját szerencsétlenkedi magára. 

– Persze! – ölbe veszem ismét, mikor folytatja. 

– Miért szolgál egy farkas egy vámpírt? 

– Mert az a vámpír megmentette az életét – indulok meg az ajtó felé. 

– Nem szokásuk – jelenti ki magabiztosan. 

– Nem is szokásos vámpír a Mester – hagyom, hogy az ajtó becsukódjon magunk után. 

– Nem hiányzik a falkád? – Akaratlanul szorítom meg kicsit jobban, mire felnyög, én pedig rögtön bocsánatot kérek. 

– Nem! – felelem határozottan, Sirian volt falkájára még csak gondolni sem akarok. 

– Mit csinálunk a konyhában? – érdeklődik tovább, miközben elindulunk lefelé a lépcsőn vele. 

– Báránysültet ígértem a többieknek – motyogom, mire kíváncsian felkapja a fejét.

– Mármint te ölöd le? 

– Nem, hanem én sütöm meg. 

Waki

Megnyugtat, hogy semmi olyat nem tettem, amiért szégyenkeznem kéne. Bár ezt azért erősen kétlem, de őszintének látszik. Meglep, amikor elárulja, hogy ő fog főzni mindenkinek. Báránysültet. 

– Báránysültet ígértem a többieknek – motyogja. Na, ez érdekes!

– Mármint te ölöd le? – Kétlem, hogy a többiek ennyire gyengék lennének.

– Nem, hanem én sütöm meg – Oh! Ez csodálatos. Szeret főzni. Én meg enni.

– Lehetek a főkóstolód? – kérdezem behízelgő hangon. Kapok egy érdeklődő pillantást, majd letesz egy székre az asztal mellé.

– Van főkóstolóm… bár kettő jobb, mint egy – rántja meg a vállát. Az ajtón ekkor surran be egy fiatal kölyök. Talán ha tizenhét lehet. Vidám mosollyal huppan le mellém.

– Szia! Gabriel vagyok, de szólíts csak Gabe-nek! – nyújtja felém a kezét, majd szimatolni kezd. – Miért van ilyen finom illatod? – Tyson egyből egy rakat hagymát tesz elé.

– Gabe, megpucolnád ezt nekem? – A kölyök meglepetten pislog rá.

– Úgy érted, én vagyok ma a kukta? – hangjában kétség, és meglepettség keveredik.

– Igen, és ülj át ide! – húz ki neki egy széket az asztal másik végén. Én csendben kuncogok rajta. Annyira édesen viselkedik. Védelmezően. Talán attól fél, ráhajtok a kölyökre? Gabe átül a másik oldalra, de közben folyamatosan beszél valami Adamről. Nem is figyelek rá. A figyelmemet Tyson köti le teljes mértékben. Ujjainak mozgása, ahogy a kést irányítja, ahogy kavarja a… nem is tudom, mit. Nevetgél, vagy csak mosolyogva rázza a fejét, miközben a másik beszél. Most már valami Hitvest emleget. Ez megragadja a kíváncsiságomat. Ha nem a tegnapi vámpír a klánvezér, akkor ő igencsak kivételes személy lehet. De nem véletlenül óvakodok a vámpíroktól. Volt már szerencsém egyhez. Maradjunk annyiban, hogy majd fél évszázad kellett a teljes gyógyulásomhoz. És az sok idő. Azóta is kerülöm őket. Annyira mélyen elgondolkozok, hogy megugrok a hirtelen érintésre a karomon. Ennek következtében jól beverem a sérült lábamat az asztal lábába.

– Bocsánat! – lép hátrébb a vámpír egyik farkasa. – Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! – Omega. Mint én. Olyan, mint én… vajon tudja, tudják? Nem hiszem. Náluk ez borzasztó ritka képesség.

– Semmi baj, csak elgondolkoztam valamin.

– Vagy valakin! Le sem vetted a szemedet a mi Tysonunkról! – vihogja a kölyök. Ő is omega… de nem olyan, mint az, aki családtagként üdvözli épp Tysont.

– Enyém a desszert? – kérdezi halkan. A farkas komoly arccal bólint. Szinte táncnak is elmegy, ahogy megosztják a konyhát. Néha-néha kapok egy falatot ebből-abból. Igazából kész lennék bármit megenni, amit ápolóm ad. Csodaszépek a szemei is. Kékek, mint a lángjaim. Erről jut eszembe. Nem ártana figyelmeztetni őt. A rókatűz mágikus tűz, csak azt bántja, akit bántani akarunk. 

– Waki? – integet a szemem előtt a kölyök. – Vérzik a lábad – Lepillantva meglepetten látom, hogy a kötés lassan átvérzik. Tyson megmosva kezeit letérdel elém, és az ölébe veszi a lábam.

– Az egyik mélyebb seb szakadhatott fel. Gabe, kérlek idehoznád...

– Már repülök is! – siet el a kisfarkas.

– Biztosan az előbb szakadt fel – bontja le óvatosan a kötésemet. Abban a pillanatban, ahogy ujjai a bőrömhöz érnek, a bennem szunnyadó lángok felcsapnak. Igazán próbálom visszafogni magam, de a kéjes sóhaj kicsúszik a számon. Ahogy felpillant rám, a lenyugvó nap fénye megcsillan szemeiben. Elvesztem. Érzem, ahogy a testem reagál rá. Belsőm felforrósodik és benedvesedik, farkam megkeményedik. 

– Basszus! – nyögöm halkan, ágyékomra szorítva a kezem.

– Baj van? – lépne közelebb az idősebb omega, de Tyson megállítja.

– Semmi baj! Felviszem Wakit az emeletre, szólj Gabe-nek, hogy a kötszert tegye az ajtó elé – Felkap erős karjaiba, és sietősen megindul felfelé a lépcsőn. Az illata tovább tüzel, de még eszemnél vagyok.

– A fürdőbe kérlek… – nyöszörgöm kínlódva. Ahol a bőre érintkezik az enyémmel, apró elektromos szikrák kezdenek pattogni. Ahogy a fürdőbe rohan velem, karjaim szorosan fonódnak nyaka köré. – Tyson… – lihegem a fülébe, miközben finoman végig is nyalok rajta. – Kölykök… édes apró kölyköket akarok tőled! – suttogom kéjes hangon. És ha ez még nem lenne elég, előugranak róka füleim is. Mint aki forró szenet tart a kezében, dob bele a kádba, és nyitja rám a hideg vizet. Vacogva és vádlón pillantok rá. Ő pedig ijedten rám.

– Mmmmm… menj… kkkk… kkki! – vacogom a jéghideg vízben ülve. 

– Sajnálom… – szabadkozik, de veszettül nem érdekel. 

– Vagy menj ki, vagy dugj meg! – Ez a végszó. Sápadtan hagy magamra. Dideregve nézem, ahogy a víz enyhén rózsaszínre színeződik a vérző bokámtól. A víz rettenetesen hideg, de mégis hatásos. Egész nap azonban nem ülhetek egy kád fagyos vízben. Kicsit ügyetlenkedve, de kimászok és elugrálok a törölközőkig. Lehámozom magamról a nedves ruhákat, bezárom az ajtót, és leterítve a kendőt, alakot váltok. A bokámba hasító fájdalom legalább segít nem a tüzelésre összpontosítani. Hagyom, hogy a lángjaim lobogjanak. Nem sokkal később hallom, hogy Tyson kopogtat az ajtón. Nem változok vissza, hanem a farkammal még az orromat is eltakarva erősebben lobogtatom lángjaimat. Többször is kopogtat, de inkább elbújok a farkam alá, és még a füleimet is lecsapom. Két hatalmas reccsenés után Sirian esik be, szó szerint a fürdőbe.

– Azt a rohadt! Ez lángol! – kiált fel rémülten. A vámpír is belép, és szinte elvarázsoltan bámulja jégkék lángjaimat.

– Siri! Vigyél ki! – suttogja révetegen. A farkas felkapja és kiviszi. Hallom, hogy odakint beszél a többiekhez is, de nem érdekel. Szenvedek. Halkan nyüszítek magamnak. Háromszáz éve nem volt ilyen rossz tüzelésem! Akkor is szenvedtem, most is. Ah! Miért épp itt kellett kikötnöm? Le kell lépnem! Mihamarabb! Határozom el magam. A lángok lassan elhalványulnak, majd eltűnnek, ahogy az erőm elfogy. Azt hiszem el is alhattam, mert arra riadok, hogy nagyon óvatosan felemelnek, visznek, majd egy puha párnára tesznek.

– Biztos, hogy jól van? – Ez Gabe.

– Nem tudom. A rókák mások, mint mi – Tyson hangjára megrebben a fülem. – Látod, szerintem hall minket, csak nem akar felkelni. Pedig ez a szép nagy darab sült… – Piszok farkas! Az orrom önkéntelenül emelkedik az isteni illatok felé.

– Ah! Úgy látom, valaki éhes! – Ez a hang a fejemből. A vámpír. Morcosan dugom vissza az orromat a farkincám alá. – Gyertek, hagyjuk őket magukra – Végre elmennek. Óvatosan nyitom ki a szemem. A szoba üres, az ágyon egy jó nagy darab bárányhús pihen gőzölögve. Összefut a nyál a számban tőle. Éhesen vetem rá magam az ételre, miközben önkéntelenül váltok. Nem érdekel a bokámba hasító fájdalom sem. Ez valami mennyei étel! Ha lenne még sok a tányéromon, azt is felfalnám. Egyszerűen képtelen vagyok betelni vele! Halk kuncogásra leszek figyelmes. Tyson az ajtó mellett ül a földön, és engem néz.

– Látom, ízlik a sült! – jegyzi meg mosolyogva.

– Khm… nagyon finom! – válaszolom nyammogva. – Hol tanultad ezt? Tudod mit, ne is mondd el! – emelem fel szafttól maszatos ujjamat, hogy aztán alaposan lenyalogassam.

– Szeretek főzni! – jelenti ki.

– Én pedig szeretek enni! – bólogatok komolyan. Csalódottan veszem észre, hogy kiürült a tányérom. – Van még? – kérdezem hatalmas szemekkel.

– Sajnos elfogyott. Ezt is úgy mentettem ki Sirian karmai közül! –neveti. – Az arcodon van egy kis szaft! – mutatja a helyét a saját arcán. Tenyeremmel törlöm le, amit végignyalok utána.

– Lejött? – Bólint, hogy igen. Miután megrágtam és lenyeltem az utolsó falatot is. Óvatosan elmászok hozzá, és egy finom puszit nyomok az arcára. – Köszönöm a vacsit! – kicsit megrezzen a puszimra, de aztán megnyugszik. Ez nagyon zavar. – Nem szereted, ha megérintelek? – kérdezem kíváncsian.

– Nem erről van szó, nem miattad van – suttogja zavartan. Nem akar róla beszélni. 

– Akkor ha ezt csinálom… – húzom végig az ujjamat az orrán, – majd ezt… – simítom tenyerem az arcára, – és végül ezt… – hajtom a fejem a vállára, miközben mellé bújok. – akkor nem dobsz a kádba? – Egy pillanatra megdermed, majd bűnbánóvá válik a hangja.

– Azt sajnálom, de nem volt jobb ötletem hirtelen.

– Jéghideg a víz! – panaszkodok, miközben érzem, hogy a lángok és a teli hasam miatt lassan elalszom. 

– Ne haragudj! – simít végig ujjaival arcomon. Nekem pedig ezzel párhuzamosan csukódnak le szemeim.

– Waki?

– Hm?

– Mik voltak azok a lángok?

– Rókaláng. Fajtám sajátossága – dünnyögöm halkan az álom határán.

– Csodaszépek – Hümmögök egy keveset hozzá, de érzem, hogy pillanatok kérdése, és alszom is. 

Finom palacsinta illatára ébredek, amit alaposan meglocsoltak… m is ez? Szimatolva fordulok meg az ágyunkban. Hallom a kölykeink nevetését. Kinyitva szememet Őt pillantom meg, ahogy mosolyogva térdel mellettem.

– Apa! Apa! Apu felébredt! – vigyorog a kicsinyített mása, hófehér haját húzva.

– Mondtam, hogy a palacsinta be fog válni! – kontrázza az ikertestvére fekete haját hátracsapva.

– Jó reggelt, kedvesem! – nyom csókot a homlokomra Ő.

Arra riadok, hogy valami hatalmasat dörren. Mintha ágyút sütöttek volna el. Tyson is felugrik mellőlem, és az ablakhoz lép. Nem tudom, mit lát kint, de nem túl boldog tőle. Ekkor jut el a tudatomig, hogy mi egy ágyban aludtunk. 

– Tyson?

– Semmi baj, csak Sirian és Adam az – lép vissza hozzám édes mosollyal, és fekszik el mellettem. Biztos távolságra tőlem. 

– Elaludtam – motyogom álmosan.

– Igen. Én tettelek az ágyba! – mosolyog még mindig. Vér szagát hozza a huzat a résnyire nyitott ajtón át. Kicsit elhúzom a számat.

– Fúj! – fúrom arcomat a párnámba. Finoman megsimogatja a hajam, én pedig hozzá bújok. Tudom, hogy ez az idill átmeneti. Folyamatosan kívánom a szexet, de hol erősebb, hol gyengébb a kényszer.

– Waki! Lángolsz! – húzódna el tőlem.

– Nem bánt. A lángjaim nem fognak bántani. Olyan a szemed színe, mint az én lángjaim színe – magyarázom halkan a bőrébe. – Nem árt neked. Tudod, régen vadászták a fajtámat a lángunkért, a vérünkért és a bundánkért. A fajtám a kihalás szélén áll – mesélem neki, és a könnyem akaratlanul is kicsordul. Az ajtó ekkor kivágódik, és egy ideges Gabriel, ha jól emlékszem a nevére, ront be a szobába.

– Sirian megsérült!